Egy érdekes téma Boszorkányperről
Így öltek meg 12 boszorkányt
Egy zsákba kötve hét évre eladták az esőt a
töröknek, ínséget, éhínséget hoztak a városra. Eddig talán viccnek tűnik
az eset, de miután a vádakat igazolva látták, 12 élő ember alatt
lobbant a máglya a XVIII. századi Szegeden.
Az egyik legszomorúbb magyar boszorkányper
Szegeden történt 1728 júliusában: a város ma Boszorkányszigetnek
nevezett részén egyszerre 12 boszorkányt kötöztek négyesével a
cölöpökhöz, hogy máglyán megégessék őket. Bűnösségükhöz kétség sem fért,
hiszen korábban vízpróbának és mérlegpróbának is alávetették őket.
Ezeket nevezték Istenítéletnek. Előbbi esetben a „gyanúsított"
kezét-lábát összekötözték, majd vízbe dobták. Ha feljött a felszínre,
magyarul még a víz is kidobta magából, bűnös volt. Ha elsüllyedt,
igyekeztek még azelőtt kimenteni, hogy megfulladna, hiszen ártatlan. A
mérlegpróba során megmérték, és ha a megtippelt súlyánál könnyebbnek
találtatott egyértelmű volt, hogy az ördög segíti, képes súlytalanná
válni.
Rettegtek a bábától
A szegedi boszorkányokat hosszú tűkkel is szurkálták, hogy az ördög
testi bélyegét megtapasztalhassák rajtuk: testük ezeken a pontokon
érzéketlen volt, nem vérzett. Egy-egy szőrtelen hónalj vagy gyanús
anyajegy ugyancsak a nem emberi természet bélyegét mutatta – írja a Rubicon.hu.
A máglyán való kivégzés látványos volt. Az összegyülekezett tömeg
elégedetten állapíthatta meg: közösségének ellenségei – akik jégesőt és
szárazságot, szegénységet és betegséget hoztak városukra –, megbűnhődtek
tettükért.
Korábban a boszorkányokat megnevező közvélemény Kökényné Nagy Anna
bábaasszony személyében állapodott meg. Rossz természetű, veszekedős
asszony volt, aki hamar fenyegetőzni kezdett, ha egy szüléshez nem
hívták - fenyegetőzése azonban visszahullt Kökényné fejére. A
terméketlen, éhínséges idők morális pánikja őt tartotta felelősnek a
sorscsapásokért. Lefogása után a félelmeik gátlásaitól szabadult emberek
vádaskodó tanúvallomások áradatát zúdították a bába nyakába.
Zacskóban kötötte el az esőt
A vallatás hatására Kökényné nyelve is megeredt, sorra mártotta be
azokat a személyeket, akikkel korábban baráti-ismerősi kapcsolatban
volt. A vádaskodás hullámgyűrűje egyre tovább terjedt, s a város
tömlöcei egykettőre megteltek boszorkányokkal. A tömlöcben lévők
vallomásai szerint a szegedi boszorkányok valóságos katonai szervezetbe
tömörültek. A zászlót az egyik boszorkány dióhéjban őrizte, a dob
lóköröm volt, verője szamárlábszár. A trombitát szamárcsontból vájták.
A „boszorkányszervezet" többségében szegény városi polgárokból állt, de
vezérnek csakis egy ismertebb személyt lehetett megtenni. A város
egykori bírája és egyik legvagyonosabb embere, a 82 éves Rózsa Dániel a
bíróság szemében amúgy is már régóta szálka volt. A szorgalmával
juhászbojtárból fölvergődött birtokos gazdának számos irigye akadt a
perek tanúsága szerint. Az idős Rózsa a kínzókamrába kerülve megtört, és
a jegyzőkönyvbe már azt mondta, amit hallani akartak tőle: társaival
együtt egy akó pénzért hét esztendőre adták el a csapadékot a töröknek.
Az esőt egy zacskóba kötötte el, amit hordói alá rejtett.
A vádakból egy militáns politikai összeesküvő társaság képe rajzolódott
ki, legalábbis az, amit az üldözők a kurucokról, a törökkel
cimborálókról elképzeltek. Szegeden még ezután is tovább folyt a
boszorkányfogdosás több-kevesebb megszakítással, amíg csak a bécsi udvar
meg nem sokallta a halálos végű eseteket, és Mária Terézia 1755-ben a
boszorkánypereket az egész monarchiában betiltotta.
Forrás:
Rubicon
Győriek. Aki tudna beküldeni erre a címre: abonyblog@gmail.comra olyan győri történetet,legendát ami a várossal függ össze annak örülnék. Köszi.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése